Antológiát szerkeszteni annyit tesz, mint virágcsokrot kötni. Majdnem szó szerint is, mert az anthosz azt jelenti: "virág",
a lego pedig: "gyűjteni". A Lehetnék bárki című versgyűjteményben száztíz magyar költő százhatvan verse olvasható,
szóval egy mezőnyi költemény van itt bokrétába szedve.
És hogy mi köti össze őket? Elsősorban az, hogy mindegyik vers a költők harmincéves kora előtt született. Az antológia
kétharmadában a mai húszas éveit taposó generáció versei szerepelnek, az egyharmadában pedig már köztünk nem élő
költők művei. Közöttük vannak Adytól Vörösmartyig a nagy régiek, és 20-21. századi költők is, mint Juhász Ferenc,
­Nemes Nagy Ágnes, Petri György, Térey János és Weöres Sándor. A válogatás egyik szempontja, hogy olyan szövegek
alkossák az antológiát, amelyek utat találhatnak a fiatal olvasókhoz, mint a Szívlapát versei, de az olvasók azt is
láthassák, milyen a mai legfiatalabb költészet, és milyen utakon jártak húszas éveikben a nagy elődök.
Az antológia nyolc tematikus ciklusa mutatja, hogy az olyan témák, mint a szerelem, a család, a város vagy a természet,
összehozza a régi és az új költőgenerációkat, de az is tisztán látszik, mennyi úton-módon jelenik meg mindez a
művekben, és mennyire másként a korábbi századokban és a jelen költészetében. Ahogy a költő mondja: "Szívem most
illatzacskó, / lelkem illatház: / ez a sok illat engem / hogy megbabonáz..." (Babits Mihály), hiszen "...a sugárutak mentén
hokibotok virágzanak" (André Ferenc).
A verseket a Szívlapát antológia szerkesztője, Péczely Dóra válogatta. A borító és a versekhez készült rajzok
Locsmándi Mátyás munkái, aki szintén a huszonévesek csapatát erősíti, és ez az első könyv, amelyet illusztrált.