A Kárpát-medence mai országainak kapcsolatait a közös történelmi múlt öröksége feszültségekkel terheli. A versailles-i békerendszer, amely etnikai alapon akarta átrendezni a határokat, nem megoldotta a soknemzetiségű birodalmak problémáit, hanem megsokszorozta immár nemzetállami keretek között. A kisebbségi jogok védelmére a nemzetközi jog sem tudott megfelelő válaszokat adni, e kérdés elsősorban az egyes országok kapcsolatain, az aktuális politikai hatalom jó- vagy rosszindulatán, vagy éppen közömbösségén múlik. A közép-európai rendszerváltások időszakában újabb lendületet kapott a kérdés rendezése, több nemzetközi dokumentum is született a kisebbségek védelmére.

Emellett az elhallgatott vagy burokban tartott kisebbségi kérdés a térség országai bilaterális egyezményeinek részévé is vált, nem utolsó sorban figyelemmel az euro-atlanti integráció kívánalmaira. 1991 és 2003 között Magyarország - Ausztria kivételével - minden szomszédjával alapszerződést és/vagy kisebbségi szerződést kötött, akkor rendkívül kedvező nemzetközi visszhanggal megtámogatva. Mára ez a fény megkopott, főként az érintett országok kapcsolataiban, a kisebbségeket érintő vitákban alig hallunk ezekről a szerződésekről. Vajon a kétoldalú szerződések valóban alkalmasak a kisebbségi jogok megerősítésére, a kisebbségek helyzetének javítására? Hogyan viszonyulnak az államok ezeknek a szerződéseknek a végrehajtásához, tartalmuk több lehet-e írott malasztnál? Mi a szerepe a bilaterális szerződéseknek a nemzetközi kisebbségvédelmi rendszerben? A kötet tanulmányai ezeknek a kérdéseknek járnak utána.