- A fickó, aki kifogta Violát, annak rendje-módja szerint kioldotta a farhámszíjakat és a hasló bal oldali szíját, de mert jobboldalt összevissza bogozott zsineget talált szíj helyett, nem győzte tovább türelemmel, és elővette a kését.
- Ezt megelőzően pedig leütötte hátulról Peyssou-t - mondtam elcsukló hangon.
Akkor vettem észre, hogy Menou, Meyssonnier és Momo ott áll körülöttünk, és hallgatja, amit beszélünk. Mind engem figyeltek. Thomas is, de ő a távolból, fél térden állva. A másikkal Peyssou-t támogatta.
- Még csak ez kellett! - sóhajtotta Menou, riadt pillantást vetve maga köré, miközben karon ragadta és óvón magához vonta Momót.
Csend támadt. Éreztem, félelem környékez, de egyben kis híján nevethetnékem támadt. Egyedül Isten a megmondhatója, milyen buzgón, milyen szerelmetes vággyal, konok akarással fohászkodtunk mind hozzá a lelkünk mélyén, hogy legyenek más túlélők is rajtunk kívül. Hát most megtudtuk: vannak!

Robert Merle 1972-ben megjelent regénye az ismeretlen okból váratlanul kirobbanó, az emberi civilizációt szinte teljesen elpusztító atomháború utáni világba visz el minket. A szerző egy kis közösség, a katasztrófát egy középkori francia várkastély - Malevil - vastag falú, mély pincéjében átvészelő maroknyi túlélő történetét meséli el. A modern technikai eszközök áram híján használhatatlanná válnak, s az újrakezdéshez legfeljebb a középkori kézműveskészségek szolgálhatnak alapul. Merle hőseinek azonban a világégés okozta gyakorlati nehézségeken kívül meg kell küzdeniük a környéken felbukkanó fosztogató bandákkal is, amelyek ismét pusztulással fenyegetik az éppen csak újrakezdődő emberi együttműködést.