„Ulysses Vasárnapi krónikája következik. Ulysses a magyar irodalom egyik legnagyobb élő reprezentánsának fedőneve. Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja”, hangzott föl először 1951. október 7-én, Münchenben. Márai az évek során (1967-ig volt a Rádió munkatársa) több száz felolvasást tartott, melyek közül az első időszakban a Vasárnapi krónika címmel jelzett sorozaté volt a főszerep. A cím emlékezés egyben a Pesti Hírlap nagy hagyományokkal rendelkező rovatára, melynek 1936-tól kezdve maga is gazdája volt több éven keresztül. „Szerencsésebb népek nagyobb erővel fejlődtek, mi kérlelhetetlen erővel tudtunk megmaradni. Most is ezt műveljük. Ez a mi titkunk, egy nemzet titkos műfaja. És titkos fegyverünk az emlékezés.” Mindez személyes, írói vallomása is: az odahaza egy osztály élményét, emlékeit felidéző Márai immár a száműzött sors egyik alapvető toposzába, a nemzetbe, annak is szellemi vonulatába kapaszkodik, amelyhez mindig is közelállónak tudta magát. 1954-ben tervbe vette a Szabad Európa Rádióban felolvasott jegyzeteinek kötetbe rendezését („Átfésülni, egy későbbi magyar kiadás céljaira, a rádióba írott felolvasásokat, Szól a kakas már címmel összeállítani egy ilyen kötetet”), de elképzelése nem valósult meg. A Fedőneve: Ulysses tehát elsősorban az írói szándék megvalósulása, ugyanakkor egy sorozat nyitódarabja, mely gyarapítja, árnyalja Márai-tudásunkat, amikor a hidegháborús évek kibeszéletlen történeteivel szembesülünk a kötet lapjain: a berlini híd szimbolikája, az amerikai és szovjet befolyás alatt álló Európa kiszolgáltatottsága, a Rákosi-éra gunyoros arca, a bolsevista hatalomgyakorlás, Nyugat-Európa és a vasfüggöny, Andrássy út hatvan, kitelepítés és megtorlás, kultúra és szellemtörténet, irodalom kalodában; a politikai és közéleti író jegyzeteinek olvasásával az íróról alkotott képünk is egyre tisztábbá válhat, miközben páratlan kulturális panorámaképet kapunk a kettészakadt Európáról.

Jelent-e valami újat e kötet a Márai-portréban? Úgy tűnik, hogy a felolvasások árnyalják az eddigi megállapításokat a „hazáját gyűlölő” emigráns Márairól, számos idézet jól példázza ezt. Egyrészt a féltés hangján szól az ország népéről, amely kiszolgáltatott a Szovjetuniónak és hazai lakájainak, másrészt történészi körképet ad a korról.

Márai Sándor magyar író akart lenni, idehaza szeretett volna élni és dolgozni. Ez nem sikerült, de felolvasásai közreadásával a kassai polgár egy kicsit ismét hazaérkezett. „Hallgassuk” őt érdeklődéssel, „nyitott füllel”!