Születtem 1810-ben febr. 22-én Márkosfalván, Erdélyben, Háromszéken. Édes atyám márkosfalvi Barabás János, édes anyám dalnoki Gaál Therézia volt, dalnoki Gaál István leánya - kezdi önéletírását a magyar biedermeier festészet legkiválóbb mestere, Barabás Miklós, akinek portréi alapján ismerhetjük Széchenyi, Arany, Teleki László, Batthyány Lajos, Görgey Artúr, Liszt Ferenc és megannyi ismert személy képét. Tehetségéről már életében legendák keringtek, miszerint négy évtized távlatából emlékezett megfestendő arcokra, aztán amikor összevetették a kész képet fotókkal, mindenki azt hitte, hogy arról másolt...
Életrajza pompás karriertörténet, a korszak egyik legjobb és legizgalmasabb memoárja, mely a 19. század elejétől 1887-ig követi a személyes történet mellett az erdélyi és európai eseményeket. A helyszínek magukért beszélnek: Kolozsvár, Bécs, Bukarest, Itália, Pest, újra Erdély, az krónika pedig egyszerre szól gyerekkorról, sikerekről, a pesti árvízről és a kolozsvári télidőkről, a szabadságharcról és a kiegyezésről, a Pesti Műegyletről és a családi titkokról.
Az első kiadás 1944-ben jelent meg Kolozsváron, az ahhoz készült eredeti előszó és jegyzetek is helyet kaptak a kötetben, az újraszerkesztés megjegyzései mellett.

Barabás Miklós önéletrajzának időtartama a magyar művészet legjelentősebb korszakával esik egybe. Az úttörők közül sokan letörtek, sokan külföldön találták meg érvényesülésüket, sokan más, megbecsültebb pályával cserélték fel a rögös művészi pályát. Barabás Miklós az első, aki, bár külföldön is megállja a helyét, mégis itthon marad, és győzelmesen veszi fel a harcot a beáramló idegen művészekkel. Első, aki hazájában - és szűkebb erdélyi hazájában is! - hírt-nevet és jelentékeny vagyont szerez művészetével. Nagy szó ez abban az időben, amikor még a magyar művészettörténet hivatásos művelői is azt hirdetik, hogy a magyar fajnak nincs hajlama a művészetek iránt, s minden komoly művészi megbízást szinte magától értetődőleg az élelmes bécsi művészek sajátítanak ki maguknak - írta a műről anno Bíró Béla.