"...Kiittuk a poharunkat, Alfred újratölti. Végül táncolni kezdünk, összeér az arcunk. Alfred magához szorít, felvesszük a ritmust. Black Velvet. Szédülök.
- Le szeretnék ülni - mondom Alfrednek.
- Keresek egy szobát, ahol ledőlhetsz.
Kimegyünk az előtérbe, benyit egy szobába, bebotorkálok, lefektet a fehér dupla ágyra, mellém fekszik, átkarol, az álom határán lebegek, hányingerem van.


Valaki felkapcsolja a villanyt. Kiszáradt nyelvem a szájpadlásomhoz tapadt. Hangoskodás és nevetés szűrődik be. Egy baseballsapkát látok. Jorn az. Az ajtóban áll.
- Kinyírlak benneteket! - kiabál. - Ki én, a rohadt életbe! - üvölti egyre hangosabban.
Alfred testét érzem a hátam mögött. Jorn közeledik felénk. Késsel hadonászik.
- Kifelé - mondja elfúló hangon.
Alfred ledobja magáról a takarót, legurul az ágyról, egyenest az ablakhoz rohan, kitárja. Kiugrik a magasföldszintről.
- A francba, a cipőm - hallatszik kintről.

Fekszem az ágyban.
- Mit keresel itt? - kérdezi Jorn.
- Elmegyünk. Már megyünk is - mondom. - Tedd le azt a kést!
- Látni sem bírom az ilyen alakokat! Kifelé az ágyamból!
Alfred kintről a nevemet kiáltozza. Összeszedem a bátorságom, felkelek az ágyból, kikerülöm a kést. Rettenetes érzés.

Ragnhild a sarokkanapén ül, egy szőke, tupírozott lánnyal beszélget. Hozzáfutok, megrázom a vállát.
- Alfred kiugrott az ablakon - kiabálom túl a zenét. - Hol találom a cipőjét?
- Nyugi, ott van az előszobában. Menjetek, hívok egy taxit.