Miért dolgozik külföldön több mint tizenkétezer egészségügyi szakdolgozó, miért vállalta inkább a migráns-sorsot, ahelyett, hogy otthon, a hazájában élne? Egyáltalán, miért választja valaki ezt a hivatást, hogyan lesz nővér, ápolónő? És ha már azzá lett, mi készteti arra, hogy ragaszkodjon ehhez az embert próbáló szakmához és életformához, amit kevesen ismernek igazán, de amivel kapcsolatban szinte mindenki rendelkezik személyes tapasztalatokkal?

Molnár Lamos Krisztina 2015-ben indult el Angliába, hogy megpróbáljon a szakmájából, a tudásából megélni. Könyve bepillantást enged azoknak a nővéreinknek a sorsába, akik búcsút mondtak a magyar egészségügyi rendszernek. A nem is összemérhető anyagiakon túl kulturális és egzisztenciális sokk vár a kivándorlókra, bármikor hagyják is el hazájukat. Kínlódás, álmatlanság, honvágy. Azután belenyugvás, adaptáció, majd a fény az alagút végén - a beilleszkedés, előrejutás, boldogulás esélye. Belecsöppenni egy multikulturális, pluralista társadalom mindennapjaiba meghatározó élmény, még akkor is, ha a külföldi munkavállalónak kezdetben alig jut ideje a viszonyok alapos megfigyelésére.

A dokumentumregény finoman árnyalva, de kendőzetlenül mutatja be az angol egészségügyi ellátás sajátosságait, napi működését, önkéntelenül is összevetve a hazánkban uralkodó állapotokkal. Őszintén beszél azokról a nehézségekről és fájdalmas tapasztalatokról is, amelyeket egy magyar migráns élhet meg a mindennapokban, és amiért sokban kárpótol az ápolónői szakma szépsége - egy hivatásé, ami soha nem csupán a megélhetés eszköze volt.