Nagyapám békát belez, krumplipucolás közben szeretkezik, kilép a naprendszerből és landol az Amazonas partján. Megnézi a szabásmintákat, letörli Nagynéném szája széléről a vért, női nemi szervekkel díszített falú szür­realista vendéglőt nyit Chilében, vonzza a macskákat, és szerelmes bele az osztrák pék, mázsa liszttel a vállán. Nagyapám lekési a szülést, bányát nyit Ohióban, feltalálja az űrsiklót, odabújik egy prosti mellé, öt miatyánk. Nagyapám írja álmait kockás jegyzetfüzetébe, kilő egy szovjet mesterlövészt vagy nem.
Nagyapám, nagyapád, nagyapja, nagyapáink. Ők még öltek, vadászták a vacsorájukat, vikszelték a bajszukat, gondozták a jószágaikat, termelték a pálinkájukat, nyerték és vesztették a világháborúkat.
Férfiembör nem érzeleg. Inkább megkeveri a cefrét. Összegereblyézi a diófa leveleit. Felássa a veteményest. Lemeszeli a barackfák törzsét. Megforgatja a homok alatt a krumplikat. Néha könnyeit törölgeti, de csak az ecetes tormától.
Halmai Róbert könyve ezt a meghitt és kozmikus világot tárja fel, megmutatva cseppben a tengert, egy emberöltőn keresztül egy egész évszázadot.
Lackfi János