A kezünkben tartott kötet szerzője látszólag a "szabályoknak megfelelően" jár el: versre és prózára, ciklusokra osztja műveit - talán hogy nekünk, olvasóknak tegye könnyebbé a bejárni készülő utat.
De ha végigmegyünk a művek kijelölte ösvényen, bizonnyal észrevehetjük: ugyanabban a tájban járunk. A versek és novellák (ha azok egyáltalán) egy-egy érzést, a világnak egy-egy szeletét mutatják ugyan be, de ha elértünk az alkotások végére, egységgé válik mindaz, amit magunk mögött hagytunk.
Már Lukáts János előző kötete is jelezte: szeret minket útra hívni: a töprengések útjára. A prózában megfogalmazott gondolatokhoz most csatlakoznak a lírikus érzései is.
És így lesz "kerek a világ", melynek színterei olyan egyszerűen leírhatók! Az otthon, a természet, a szűkebb és tágabb haza megtartó erő kell legyen annak, aki most démonaival néz szembe. A múló idő, az öregség és betegség rettenete fájdalmasan szép és őszinte vallomásaiban egy gyötrődő, de az élet boldogabb pillanatait is ámulva szemlélő lélek kitárulkozása bontakozik ki az olvasó előtt.