Az 1919 és 1989 közti hetven év a magyar történelem legnagyobb veszteségekkel járó időszaka: két világháború veszteseként az első után Magyarország kegyetlen megcsonkítása, a másodikban pedig a maradék ország jelentős részének, a nemzeti vagyon több mint 40%-ának az elpusztulása. Ezekhez járultak a gyakori véres politikai hatalomváltások: vörösterror, fehérterror, jobboldali ellenforradalmi konszolidáció, nyilas rémuralom, szovjet hódoltság és kommunista diktatúra, 1956 győztes antikommunista forradalmának eltiprása, s a rá következő kommunista ellenforradalmi konszolidáció. Az erőszakos politikai változások és ellenforradalmi korszakok során a társadalom minden rétege sérült, sebeket kapott és sebeket adott. A kommunista rendszer 1989-es bukása után pedig ebben a végletekig meggyötört és megosztott magyar társadalomban megindult egy szerencsétlen vita a Horthy-féle fehér, illetve a Kádár-féle vörös ellenforradalmi korszakok értékeléséről. A két zsákutcás rendszert ki-ki igyekszik minél nagyszerűbbé kozmetikázni, nem feledkezve meg az ellenfél besározásáról sem. Ez az eltorzult felfogás lehetetlenné teszi, hogy történelmünk minden 20. századi értékét becsülni tudjuk. Sőt a felelősök, a bűnbakok keresése nemzeti múltunk egyre több személyiségét bélyegzi árulónak, illetve eseményét szégyenletesnek - mind a bal-, mind a jobboldalról. A kötet napjaink társadalmi-politikai megosztottsága felől tárgyalja és összegzi az eseményeket, miszerint a nemzeti megmaradás érdekében meg kell békülnünk és ki kell egyeznünk 20. századi múltunkkal, hogy egy új nemzeti összefogást teremthessünk.