Könyvünk bemutatja, hogy milyen út vezet a nemzeti történelem tudományától a nemzetfeletti, a nemzetek-közötti történelem fogalma felé. A történelem nemzeti szempontú elbeszélése fontos hozzájárulás volt annak idején a modern nemzet és nemzet-állam létrejöttéhez. Égető probléma, hogy milyen hatással van napjainkban világunk globalizálódása a történeti gondolkodásra. Erre az elodázhatatlan kérdésre keresi a választ a szerző mostani könyvében. Tudományos irányzatokról, egyéni, olykor csoportos szellemi kezdeményezésekről esik a munkában szó, amelyek nem helyettesíthetik a nemzeti történetírást, ugyanakkor mérsékelhetik, olykor kiküszöbölhetik annak bizonyos egyoldalúságait. A tárgyalt gondolati áramlatok némelyike már korábban is hatott valamiképpen a történészekre, arra késztetve őket, hogy átgondolják saját nemzeti horizontjukat. Újabban viszont megnyílt az út a transznacionális történetírás előtt is, amely tudatosan szakít az egyedül a nemzeti látószög alapján tudakozódó történetírással. A transznacionális történetírás teljes értékű tudományos törekvés, amely - ígérete szerint - feltárja azt a múltat, melyet többnyire elfed előlünk a tisztán nemzeti történeti hagyomány. Nem vitás, a nemzeti történetírás ma is élénk olvasói igényt elégít ki azzal, hogy beszámol egy adott ország önmagában vett múltjáról. A transznacionális történetírás, ezzel szemben, tényleges (térbeli) összefüggéseiben kívánja láttatni a valaha megtörtént eseményeket, és a múltbeli világ mélyén ható szerkezeti adottságokat. Ennek a megújulóban lévő történetírásnak a mához szóló üzenete szerint a történelem jóval gazdagabb annál, hogy kizárólag azt értékeljük benne, ami - látszólag - a nemzet modern kori fejlődését vetíti előre. A transznacionális történeti vizsgálódások mind gyakrabban folynak ma már az úgynevezett elsődleges (a levéltári) források bevonásával, ami pedig a nemzeti történetírásokkal egyenértékű tudományos teljesítményre képesíti a bennük elmélyülő történészeket.