"A Kilencek költői közössége által összeállított, 1969-es, líratörténeti szerepű Elérhetetlen föld antológia létrehozásában betöltött szerepe, a pártállammal már pályájának korai szakaszában élesen szembehelyezkedő lírai művei miatt a kortárs idő Oláh Jánost elsősorban mint költőt tartotta leginkább számon. Pedig már az 1960-as évek végétől írni kezdett drámai és prózai munkái kiemelkedő határozottsággal tettek kísérletet újfajta dramaturgiai és prózanyelvek kialakítására. A dramatikus művei egyik alapját adó abszurd dráma ösztönzéseit Oláh János más drámatörténeti hagyományok elemeivel és a korabeli magyar jelenre irányuló erős társadalomkritikával dúsította fel. A darabok valamennyi "hőse": antihős a rendszer kelepce-struktúrájában. Öntudata is legtöbbször hamis, mert azt is az acélháló-szerűen köré szoruló társadalmi miliő jelöli ki. Antihősei ezért nem a külső, a létkereteket adó rendszernek, hanem egymásnak ütköznek: egymás maradék erőit őrlik fel. Így válnak "kenyérpusztítók"-ká is: olyan kreatúrákká, akik örökké a káoszban, s nem a vágyott "rend"-ben laknak, hiszen - a ködképző hatalmi mechanizmusok következtében - egyetlen pillanatra sem képes körülöttük átláthatóvá válni a világ. A rendszerváltozás után az országba lépő "európai vőlegény" ezzel a "megdolgozott" emberi közeggel kerül kapcsolatba, s lép fel - a korábbi diktátorok helyén - az új világ hírnökeként, s kezdi el a maga arcára formálni az önvédelmi reflexeitől megfosztott magyarországi jelent. 

Jánosi Zoltán"