A szerző megtalálta az Elixírt, amit mindenki keres, megfejtette az örök élet titkát, s olyan egyszerű, hétköznapi szavakkal tárja elénk családja történetén keresztül, ahogyan csak egy háziasszony tud fogalmazni, amikor a konyhájában egy kávé mellett jó ismerősnek mesél. A titkot Ómama nyaklánca hordozza, ami először az 1800-as évek második felében bukkan fel egy budafoki bálon, Foltrauer Anna nyakában, s ma az ő dédunokájának az unokája viseli. 
A szerző, Silingi Terézia évekig ápolta férje nagyanyját, majd férje édesanyját, tőlük tudja, hogyan lehet túlélni járványokat és világháborúkat, forradalmakat és családi viszályokat, honnan merít erőt az ember ahhoz, hogy mindig talpra álljon, és ha kell, újrakezdje az életét. Tőlük tudja: a következő generációk hosszú sora a vérében hordozza majd életünk minden egyes mozzanatát. Regénye 1847 és 199o között játszódik, történései igazak, szereplői valódiak, csak a mese kedvéért kerekítette ki itt-ott a szerző fantáziájával a hiányzó részeket. Száz-százötven éves születési anyakönyvi kivonatok és régi fényképek, a család által a zsidóüldözés során bújtatott emberek, többek közt Szerb Antalné, az iró felesége és Bálint Endre festőművész nyilatkozatai, ÁVH-s dokumentumok és régi levelek támasztják alá, hogy a regény lapjain valós történések és igazi szereplők elevenednek meg.
Ám ez a regény nemcsak egy család története: lehetne bárkié, hiszen mindannyiunk elé hasonló próbatételeket hoz a sors, és valamennyien magunkban hordozzuk a közös történelmünket.