Az egyik keleti közmondás így szól: „A sivatagban sose hidd, hogy baráttal találkozol." Mivel a lovag nem tudhatta, milyen szándékok vezérlik az ismeretlen harcost, lándzsáját beakasztotta a rögzítő kampóba, és harcra készen megsarkantyúzta hátasát. Pillanatig sem kételkedett abban, hogyha kézitusára kerül sor, ő arat diadalt. A szaracén vágtatva közeledett. Úgy ült a nyeregben, ahogy az arabok szoktak, erősen előregörnyedt, a gyeplőt nem fogta rövidre, hanem lazán megeresztette a bal kezében. Ez lehetővé tette számára, hogy ugyanabban a kezében tartsa könnyű, kerek pajzsát is és elháríthassa vele ellenfele szálfaöklelését. Jobb markában hosszú kelevézt rázott, miközben lóhalálában nekirontott a keresztes vitéznek. Úgy rémlett, mintha ezzel a szilaj száguldással akarná elsodorni a lovagot, ám az jól ismerte már ezt a keleti harcmodort. Ő bezzeg nem hajszolta a hátasát, hanem megállította, s úgy várta ellenfelét mozdulatlanul.