PAF 3. - Pintér András Ferenc - Zúzott terek / Crushed Spaces

"Zúzni, mint törni, vagy zúzni, mint "megdolgozni" az anyagot?
Joggal merül fel bennünk a kérdés. Szép anyanyelvünk árnyalt kifejezésrendszere jelen esetben csak támpontot tud adni...főleg PAF redundáns koloritja mellett.

Eddig a vad és fékezhetetlen primer értelmezést fordítottuk oda, s vissza PAF alkotásai kapcsán. Jelesül kép- jelkép, szín és forma számunkra is ismert szisztémájában kapaszkodókat keresve. Elemzéseink során kikacsintottunk a transzcendens, a geometrikus és a konstruktívnak hitt világokba, de adekvát választ eleddig nem leltünk.
Számos elemzés, például Dr. Nemes Gábor tanulmánya írja: "PAF festészetének gesztus-geometria koordináta-rendszerében további ordináta vagy abszcissza irányú elmozdulások várhatók, netán maga a rendszer is paradigmatikusan megváltozik, azt az elemző nem láthatja, de kíváncsian várja."

Bevezetőmben a festői változásokat üdvözlöm tiszta szívvel.
Amikor jó arányban keveredik a tanult ismeretekből táplálkozó kognitív eszközkészlet, s az egyéni, úgymond egyedi hangvétel, amikor stílus és nem unalomig ismételt modorosság feszül az alkotóban, s ez az egészséges elegy jelenik meg PAF zúzott téri valójában. Igen! Fontos az alkotó emberi minősége, ugyanúgy fontos, mint ahogyan a dekorativitás csapdájának gyönge mezsgyéjén egyensúlyozva kell tartalmat megjelenítenie. Mi is a tartalom? Mi a festő szándéka? Hipotézisem szerint az alkotói folyamatot valóban a művész zárja le, de mindenkor a néző fejezi azt be!
Fotográfusként zavarba ejtett PAF képeinek testessége. A vakrámán átcsorduló dőre múltat idéző szcenitása, avagy "fiduszkodása", incselkedő kacérsága. A mögöttes - szó szerint értendő - képi előéletről mesélő rétegek, faktúra, s kalligráfia képződik ott a megannyiszor zúzott felületen. Mennyi kitárulkozni vágyó titok lappang egy műben? Mennyi fáradtság s kudarc búvik meg az át- és átfestett, megint csak zúzott rétegekben. A kérdés, vajon kell-e ezt nekünk tudnunk? Avagy csak elfogadjuk azt, amit látunk?
A képeknek igenis van előéletük, sőt múltjuk, jelenük..." (Borsos Mihály)