Szőrös házat még nem látott, de itt sokkal kí­sér­le­tezőbb kedvűek voltak az emberek, ha építészetről és dekorációról volt szó. Cukrászda-Lekárne-Konditorei - olvasta J. a házon. Majdnem földig hajolt előtte a fel­szolgáló, aki eltűnt egy ajtó mögött, majd egy párnával
a kezében tüsténkedett vissza.
- A patkányfarkának, nagyságos uram!
Budapesten soha senki nem pihentette a pat­kány­farkát párnán, még a legelvetemültebb sznobok sem.
J. rájött, a cukrászdás igazából nem ismeri a pat­kány­identitásúak kódjait. Tudja, érzi, hogy urizálnak, ezért a földig hajbókolva igyekszik őket kiszolgálni. Ez a pat­kányidentitásúakat végtelenül megszégyenítené, már­mint a lebukás, hogy igazából átlátnak rajtuk, és még ki
is szolgálnák azt, amit észre sem lenne szabad venniük. J.-t is nagyon zavarta ez a jelenet, mert vége volt annak
a tizenöt percnek, amikor sikerült elfelejtkeznie a pat­kány­farok létezéséről. Körbenézett a szőrös ház belső terén. Antikolt fával, repesztőlakkal tömködték az onto­ló­giai réseket, tollal és flitteres gömbökkel töltött üveg­váza állt minden asztalon.