A lovagokat a középkor legkiválóbb katonáiként tartották számon. Ezek a tökéletesen kiképzett, kopjával, karddal és csatabárddal fölfegyverkezett elit harcosok a 11. század közepétől az 1500-as évek elejéig uralták Európa hadszíntereit. Ám e vitézek többek voltak egyszerű öldöklőgépeknél, hiszen a lovagi kódex előírásainak megfelelően jártasságot kellett szerezniük a zenélésben, versfaragásban, a törvények alkalmazásában, sőt a lovagi szerelem oltárán is áldozniuk kellett - miközben uruknak a hadakozásban támaszt, a népnek védelmet nyújtottak.

Részlet a műből: "Lovagnak lenni igazán különleges állapotnak számított. Olyan kitüntetéssé vált, amelyre a lovagi családok fiai évekig pályázhattak, és csak azután avatták őket lovaggá, hogy hosszú esztendőkön át becsületesen szolgáltak Európa harcmezőin. A legtöbb seregben a lovagokat kétszer annyi fizetség illette meg, mint nem lovag társaikat, annak ellenére, hogy ugyanolyan hadfölszereléssel, ugyanúgy harcoltak. A 12. század végén a lovagságról már kifejezetten azt tartották, hogy a harcosokat különleges tulajdonságokkal ruházza föl, egyebek mellett vezéri tehetséggel, valamint a becsületesség erényével, amelyek birtokában a lovag kötelességének a legmesszebbmenőkig eleget tesz."