Balogh Istvánt a Pázmány Péter Hittudományi Egyetem teológiai hallgatójaként 1941. november 1-jén szentelték pappá Budapesten. Először Szerencsen és Sátoraljaújhelyen volt hitoktató. Egy teológia tanári állást utasított vissza, amikor a tábori lelkészi szolgálatot választotta. 1944-ben behívták tábori lelkésznek. Az orosz fronton legfontosabb feladatának a halottak nemzetiségre való tekintet nélküli eltemetését és a dögcédulák összegyűjtését tartotta. 1945 májusában szovjet fogságba esett, számos orosz lágerban megfordult. Nem engedelmeskedett annak a parancsnak, hogy a fogolytábor területén tilos gyóntatnia, miséznie, tilos a haldoklókat a betegek szentségében részesíteni, a halottakat egyházi szertartással temetni. Kitartó jellemének híre terjedt, és nemcsak fogolytársai, de rabtartói is tiszteletben tartották személyét. Rettenthetetlen jellemének bizonyítéka, hogy méteres hóban, mínusz 40 fokos hidegben temette a halottakat, és ha kellett, a latrinaárokban állva gyóntatta a hadifoglyokat. A táborban társaival együtt többször éhségsztrájkkal vívták ki a hadifogolyjogokat és a misézés lehetőségét is. Ezekben a csatározásokban ő élen járt, amit azzal jutalmaztak, hogy amikor az utolsó transzporttal 1951-ben hazakerült, a szabadság helyett újabb két és fél évig az ÁVH börtöneiben "vendégeskedhetett". Ott válogatott kínzásokkal gyötörték. Az ellene készített koncepciós perben pedig azzal vádolták, hogy a lágerben a Vatikán számára kémkedett.