Nagysikerű Esti iskola c. novelláskötete után egy esszé- és tanulmánykötettel jelentkezik Bán Zsófia, melynek érdekessége, hogy a Nyugat-Európában és Amerikában már nagy tért hódított diszciplína, a vizuális kultúra szempontrendszerét is felhasználja. A helyenként fényképekkel gazdagított írások így az egyes művészeti ágak, irodalom és/vagy festészet, film, fotó közti szabad átjárhatóságra adnak példát a szerzőtől megszokott gazdag, kidolgozott nyelven. "Van már házam, székem, asztalom, és Surabayában vásált gyöngyöm. Vagy ha nem, hát borneói, az biztosan van. És láttam ott a lógóorrú majmokat is a mangróve ligetekben, álomszerű fák állnak derékig vízben, rajtuk a majmok leveleket majszolnak, szájbavitelkor félretolják útban lévő, lógó orrukat; papa, mama, gyerekek, finom. Csibéim, hülyéskedek? Valószínűsíthető ez? És mit jelent? Illetve: jelent ez valamit? Gazdagabb lennék mindezek által? De mennyivel, egész pontosan? Tudnom kell. (Az elszámoláshoz lesz.) Egy maláj kinézetű ember a szingapúri reptéren, a pult mögött ülő kisasszonynak, az indonéz légitársaság alkalmazottjának mondja panaszosan: de értse meg, kérem, nekem Surabayában kell átszállnom, legkésőbb délután négyig. Surabaya, Százhalombatta, egyszerű összhangzattan. Hallja, akinek van ehhez füle, és nem csak Marlene Dietrichen nőtt fel. De ki az a Marlene Dietrich? És hol van az az Európa? Surabaya Johnny, ne hagyj el."