Borisz, a Puskinland főszereplője igazi nonkonformista értelmiségi, aki mindennapos küzdelmet folytat a nagybetűs szovjet élettel - és határozottan vesztésre áll. Megannyi honfitársához hasonlóan ő is az alkoholba menekül az össznemzeti kilátástalanság elől; mivel műveit úgysem engedélyezi a cenzúra, írás helyett leginkább az ivással foglalkozik. Idővel azonban felsejlik előtte egy másfajta kiút lehetősége; miután a családja Nyugatra emigrál, még az őt vegzáló KGB-sek is azt tanácsolják neki, hogy addig kövesse a példájukat, amíg megteheti. Menni vagy maradni? - ez tehát a kérdés, és mi lehetne illőbb környezet egy ilyen kínzó dilemmához, mint a Puskin Emlékhely, ahol Borisz jobb híján idegenvezetőnek áll, és ahol az imádott Költő egyszerre eleven klasszikus és holt közhely, felbecsülhetetlen közkincs és olcsó turistalátványosság...
Mentem és arra gondoltam, elborította a világot a téboly. Az őrület válik normává. Ha meg valami normális, az a csoda érzését kelti.
Szergej Dovlatov a XX. század második felének egyik legizgalmasabb orosz elbeszélője, amit ez a méltán kultikus kisregény is ékesen bizonyít. A Puskinland erős önéletrajzi alapokon nyugvó, fájdalmasan humoros történet egy abszurd és ellentmondásos társadalomról, ahol látszólag mindent átjár az irodalom szakrális szeretete, ám ahol íróként szabadon létezni mégis lehetetlen.