"Megromlott egészségem mélységes depresszióval tölt el: nem tudok már írni, és nem harcolhatok tovább Kuba szabadságáért, így hát bevégzem életem... Kuba szabad lesz. Én már az vagyok." (Reinaldo Arenas búcsúleveléből)

Reinaldo Arenas a XX. századi kubai irodalom nálunk még ismeretlen, kiemelkedő alakja. Közvetlenül halála előtt írott önéletrajzi könyvében lebilincselő őszinteséggel mesél életéről és Fidel Castro rendszeréről, amelyet a kezdetekben maga is támogatott. Idővel azonban kiábrándult a szép reményekkel kecsegtető forradalomból, egyre kritikusabban szemlélte Castro diktatúráját, s az ellenzék meghatározó alakja lett.
Írói munkássága mellett nyílt homoszexualitása is üldözötté tette egy olyan korban, amikor Kubában tömegével küldték koncentrációs és átnevelő táborokba a melegeket. Arenas is több évet töltött a szigetország egyik legkegyetlenebb börtönében, majd az Egyesült Államokba menekült. New Yorkban telepedett le, de a szabadság és a szakmai elismerések ellenére nem találta meg a boldogságot, mindig is száműzöttnek érezte magát. 1990-ben hunyt el, miután éveken át küzdött az AIDS-cel, s közben lázas munkával alkotott mind újabb remekműveket.
Arenast Európában és Latin-Amerikában is a szigetország egyik legkiemelkedőbb írójaként tartják számon. Önéletrajzi regényéről a Nobel-díjas Mario Vargas Llosa azt mondta, hogy az egyik legmegrendítőbb vallomás, amelyet elnyomásról és lázadásról olvasott. Nagyszabású mű, amely nemcsak egy rendkívüli életutat mutat be, de egy önkényuralmi rendszer mindennapjaiba is bepillantást enged.

A könyvből Javier Bardem főszereplésével 2000-ben nagysikerű film készült, amely abban az évben elvitte a zsűri különdíját a Velencei Filmfesztiválon, és Oscar-díjra is jelölték. Tíz évvel később Jorge Martín kubai-amerikai zeneszerző komponált operát belőle.
Fordította: Körösi Ivett