A legenda szerint Salamon király - varázsgyűrűjének köszönhetően - értette az állatok nyelvét. Konrad Lorenz e könyvével azt bizonyítja, hogy ő bármiféle gyűrű nélkül, csupán megfigyeléseire és tapasztalataira támaszkodva képes volt ugyanerre. A kötetbeli történetek - legyen szó házi vagy vadlibákról, csókákról, erdei pintyekről vagy kutyákról - mind arról tanúskodnak, hogy Lorenz, az állati viselkedéskutatás úttörője mindig megtalálta a közös nyelvet két- és négylábú lakótársaival.

"Sírva-zokogva, csetlő-botló léptekkel, de elképesztő gyorsasággal totyogott a nyomomban, ráadásul valami olyan elszántsággal, amelynek jelentése egyszerűen félreérthetetlen volt: nem a fehér házi liba, hanem én, egyedül én vagyok a mamája!"

"Tudom, hogy ha most hazaérkezem a sétámból, a libák ott ácsorognak majd a veranda lépcsőin, és üdvözölnek, hosszan előrenyújtott nyakkal, ami náluk ugyanazt jelenti, mint a kutyáknál a farkcsóválás."

"A róka például egyáltalán nem ravaszabb, mint más ragadozók, sőt sokkal butább a farkasnál meg a kutyánál; a galamb biz' isten nem szelíd, a halról pedig végképp csak hazugságot terjesztenek a szólásmondások: korántsem olyan "halvérű", mint azt az unalmas emberekről mondják..."

"Egy zsák bolhát megőrizni gyerekjáték ahhoz képest, amikor az embernek tizennégy csókát kell egy kalitkába begyűjteni."

"Minden egyes kutya más és más módszerrel érteti meg magát a gazdájával, sőt egy és ugyanaz a kutya, az adott helyzettől függően, más és más módszert alkalmaz célja eléréséhez."