A közismert Express zenekar közismert slágerének címe – egyúttal Solymos Tóni önéletírásáé is: de hiszen magának a szerzőnek a közismert személye is elválaszthatatlan a hajdani Expresstől! „Életem, mint egy folytatásos regény...” – folytatja a dalszöveg bevezető sorait annak a könyvnek a mottójaként, amelyből – azt végigolvasván – a nevezett személy legbelsőbb személyisége is kitárulkozik, át korokon, korszakokon, évtizedeken, slágereken, csalódásokon, örömökön, vallomásokon – az élet dolgain keresztül.
Kitűnő írás. Egyúttal sokkal több egyszerű önéletrajznál. Élvezetes, gördülékeny, személyes és tanulságos; néhol szívbe markoló, másutt könnycsordítóan derűs-mulatságos; ugyanakkor korrajz is – magyar (és részben külföldi) rock- és könnyűzene-történettel egybekötve –, érdekesen szőtt, könnyed történetmesélés, anekdotázó hangokkal, nosztalgikus hangulatokkal, színes történetekkel gazdagítva...
Ember a színpadon – ember az (üzleti és magán-) életben, a hétköznapokban. Kiderül: a kettő elválaszthatatlan egymástól. A siker útját is párhuzamos ösvényeken járja – a háborús Budapest nehéz időszakától – születése idejétől kezdve – a jelenig. „…És mindig jön a folytatás, amely vagy abba az irányba vezet minket, amerre szeretnénk, vagy pont ellenkező irányba, és mindig jön a változás, amitől pozitív vagy negatív érzésekkel, megélt élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodunk. Elképzelések, remények, tervek egész sora kísér minket, mint a saját árnyékunk, de a megvalósításokkal mindig egy kicsit késésben, lemaradásban vagyunk. Álmodunk mindig a szebbről, a jobbról, és közben éljük a jelent. (...) A mérleget majd mások készítik el, az értékelés az utókorra marad. (...) A változás nyomán marad tőlünk emlékként egy dal, egy fénykép, egy könyv, néhány szeretett tárgy és talán egy-két felidézhető momentum a szeretteink, barátaink szívében. (...) Az IDŐ mint fogalom rengeteget foglalkoztat. Gondolatok. Egyáltalán, hogy kerültem én ide? Erre a világra. Ebbe a családba. Ebbe az országba. Mi az egésznek az értelme, a célja?”
Ezt fejtegeti benne, s jórészt mindez kiderül az avatott tollal megírt „Hétköznapi regény”-ből, melynek virtuális és valós szereplői történelmi események – változó társadalmi rendszerek, ʼ56 forradalma, a rendszerváltozás előtti és utáni évtizedek; benne Budapest, szűkebben Zugló sajátos, továbbá a Börzsöny kapujában meghúzódó mesebeli Magyarkút gyermekkori világa –, illetve a hazai előadó-művészet – könnyű- és rockzene, esztrád, színház, hanglemez-kiadás, rádiózás, televíziózás stb. – évtizedeken át meghatározó, ikonikus alakjai, művészszemélyiségei egy olyan, országosan ismert ember – mindennek a résztvevője – szemével látva, aki nemcsak emlékezik, de elemez is közben, s a kezdetektől tudatosan igyekszik járni az útját mind a zene, mind az üzleti és a magánélet területén, egyaránt levonva a tanulságokat sikerekből, bukásokból, eredményekből és tévedésekből, tapasztalataival mintegy életreceptet kínálva – amely tárgyból korábban már önálló kötete is megjelent – az olvasónak, amellett évek óta rendszeresen jelennek meg népszerű írásai, publicisztikái.
Ez a regény most más – bár szerzője „hétköznapi”-ként prezentálja, korántsem az: olyan kötet, mely méltó folytatása a hazai könnyűzenei és általában művelődési-szellemi élet prominens személyiségei, művészei által megírt önéletrajzok, vallomások sorozatának. Nemcsak legújabb kori történelmünket és közszereplőinek sorát, de kicsit saját magunkat is jobban megismerhetjük belőle. Kicsit olyan, mint a zene, ami szerzőjének jórészt az egész életét kitöltötte: soraival, hangulataival, történeteivel, azaz „...dallamaival, legyen az bármilyen fajta zene, elvarázsolja a lelkek legmélyét. Vidám vagy szomorú, szinte mágikus erővel megragadja az embert, és teremt hangulatot”.