A transzcendencia világába tartozik, ha az egón (Ahamkára) vagy test-elmén kívül megismerünk egy másik kifinomultabb tudatosságot (Átman) és egyre inkább elkezdünk abban vagy legalább annak hatása alatt élni. A tények vagy dolgok egy adott halmazához (Arthák) leginkább az érzékeink (Indriják) juttatnak el minket, ám meglehetősen hiányos, tökéletlen módon. Tehát az igazságok (Tattva) egy-egy csoportját értelmünk (Buddhi) lelkes, de még tökéletlen fényével keressük. A beavatott Jógik vagy misztikusok szerint azonban a finomabb igazságok (Parama-tattva) nem érhetők el sem az érzékek, sem az empirikus értelem által. Ám fényt deríthet rá a belső, közvetlen tudás (Vidjá) és a közvetlen tapasztalás (Pratjaksa). Ezek az igazságok az anyagi érzékek fölött állnak, ám annál valóságosabbak. Már-már felfoghatatlan eredményre vezet, mikor a tudat (Csitta) megváltoztatja szubsztanciáját (Szamszkárák) és mozgási irányát. Mélységesen mély békét (Sánti), harmóniát és maradandó örömöt (Ánanda), a látás és tudás (Gjána) fényét eredményezi. A fejlődés szubjektív evolúciója révén olyan új szemléletmód tárul elénk, amely, ha kitartunk mellette (Szádhana) a végső megszabaduláshoz (Brahma-nirvána) vezet. E dolgok igazak (Szatjam) és valóságosak, hiszen a múltban már megtapasztalták (Szamádhi) őket, habár csupán az emberiség egy parányi része.
A testét és elméjét uraló keresőnek a közvetett (Paroksa) elemző és a közvetlen meditatív (Anvaja) tanulmányozás révén, megtisztult elméje segítségével kutatnia kell a lelki-szellemi önvaló (Átman) után. Megértve, hogy az mindenütt jelen van, benne és másokban egyaránt. A megkülönböztetés (Vivéka) képességével azon dolgok fölé kell emelkednie, amelyek ki vannak téve a keletkezés, állandósulás és pusztulás folyamatának, így valósíthatja meg magát az Örökkévalót (Szat). Bhagavata-purána 7.7.24.