A kilencvenes években a rendszerváltás társadalmi és kulturális átalakulásának súlyos következményeivel küszködő magyar dokumentumfilm-művészet az ezredforduló után elkezdte tudatosan keresni és lassanként megtalálni az utat a széles közönséghez. Mi a nemfikciós filmek új keletű sikerének titka? Milyen változások zajlottak le a kétezres években, amelyek nyomán e hagyományosan felvilágosító szerepkörbe utalt mozgóképes formában előtérbe került a drámai és a komikus hatáskeltés? Kik az alakítói, és melyek az összetevői a változásoknak? A könyv a magyar dokumentumfilmben lezajlott paradigmaváltást kutatja széles perspektívában, a kulturális-társadalmi-politikai összefüggésektől eljutva egészen a részletekbe menő filmelemzésekig. 
A szerző bemutatja a dokumentumfilm nemzetközi piacában és módszereiben a nyolcvanas évektől kezdve lezajlott változásokat, amelyek a magyarországi átalakulásnak is megágyaztak; elemzi a hazai dokumentumfilm rendszerváltás utáni helyzetét, és leírja azokat az alapvető elmozdulásokat stílusban, gondolkodásmódban és hangvételben, amelyek összességében paradigmaváltásként jellemezhetőek. Az átfogó filmtörténeti vizsgálódást a kortárs dokumentumfilm meghatározó alkotásait körbejáró esettanulmányok színesítik, melyekben a szerző részletesen elemzi két kiemelkedő magyar dokumentumfilmes, Almási Tamás és Sós Ágnes életművét. Az itt olvasható, a társtudományokra is támaszkodó filmesztétikai elemzések a dokumentumfilmet a magyar filmművészet színes, eleven, együttérzésre és együtt gondolkodásra sarkalló ágaként mutatják fel.

Stőhr Lóránt (1974) Balázs Béla-díjas filmkritikus, filmtörténész. A Színház és Filmművészeti Egyetem docense, az Élet és Irodalom filmkritikusa. A filmmelodráma, a kortárs magyar film és a dokumentumfilm témaköreiben publikálta legfontosabb írásait. Keserű könnyek - A melodráma a modernitáson túl című kötete 2013-ban jelent meg.