Alakváltók

Az Alakváltók a román Sztálin-nak is nevezett hírhedt diktátor, Gheorghiu-Dej uralmának korszakába, az ötvenes évekbe, majd a Ceauşescu-diktatúra első évtizedébe vezet vissza bennünket, miközben keretéül a 89-es forradalom szolgál. A regény izgalmasan összefonódó történetszálai azt a kérdést vetik föl, hogy bő negyven év diktatúra után és a bukaresti forradalom vérgőzös napjait követően, amikor a régi kommunista elit képviselői kerültek ismét hatalomra, történhet-e valódi megújulás, vagy a változó hatalmi viszonyok szerint az emberek csupán újabb és újabb alakokat öltenek a történelem emésztő körforgásában. Ahogy az annyiszor előfordult már a második világháborút követően Romániában: nálunk, Kelet-Európában.
A szárazság esztendeje gonosz dolgokat műveltetett az emberekkel, akik a szárazság törvényei szerint kezdtek élni, ezért aztán, amikor kitört a vihar, és észbontó pusztítást végzett, senki nem tébolyodott meg, mert már mindenki tébolyult volt. Sólyom és Szarvas megszökött, fegyvereket szereztek, fosztogattak és öltek, amikor meg már nem bízhattak senkiben, úgy döntöttek, odébbállnak. Pénzt gyűjtöttek, hamis útlevelet szereztek, és elindultak Jugoszláviába. Sólyom az indulás napján Csíkszeredában egy nővel hált, és ez a nő a Lieb zsidó házában lakott, csakhogy Liebék akkor már nem voltak otthon, talán nem is voltak egyáltalán életben, mert 1954-et írtunk, abban az időben kevés embernek adatott meg az élet kiváltsága.
Hát így kezdődik az elbeszélés.