Mosakodj, Petike, addig nem nézlek indiánnak

Egy cinikus és elsötétedett humorú huszonéves fiú keresi múltjának hiányzó kirakodódarabkáit egy bizarr világot képviselő főiskolán, a mozgássérültek kalimpáló, vagy éppen béna végtagjainak rengetegében.
A helyszín Budapest, rétek és padok, egy darufülke, na és persze az Intézet, ahol a nap huszonnégy órájában tanárnők és antinők terézanyáskodnak és szélmalomharcolnak.
Miért akar belemászni e tabuvilágba Kristóf, miért tesz tönkre maga körül mindent és mindenkit, megalázva és meggyűlölve e világ legártatlanabbjait is?
Hogy jön a képbe a tengelye körül forgó nyúl; Petike, akit addig nem néznek indiánnak; a napraforgós vangógkép a tányér tejbegríz felett; vagy mondjuk a bölcsőbe fojtott kisbaba?
Nagyon is összefügg minden, mint az idegsejtek szinapszisai, melyeket Kristófnak is újra kell építenie, hogy ő is megtanulhasson először járókerettel, majd két bottal, végül önállóan járni.