Lang Orsolya verseiben beszelgetes van.

Nem kell hallgatoznunk, a szemelyes okok rank celoznak. De vegul megoszthato-e az egyuttlet? A szeretetunk, a ket torott felunk, a pontos tevedesek, a labon kihordott meghittseg, a szenfekete birvagy, a csontfeher gyasz? Kepes-e legalabb a kolteszet visszanyerni beloluk valamit? Talan igen.

Mert a beszelgetes nem osszefoglalasa a napnak, nem a terveink leltarja, nem felgongyolitett szonyeg. Minden valodi beszelgetes titkos elet, benne a Masik altal szinrol szinre ismerjuk fel: onmagunkat. Atlatunk, ahogy Hans Castorp madame Chauchat testen. Az elveszitett idot pedig mintha eppen azzal menthetnenk meg, hogy a setankba - amikor gyalog eloztuk az ejszakai jaratot - belereggeledik. Persze az ilyen fontos beszelgetesek alkalmaval is kenytelenek vagyunk tudni, hogy apro dolgainkban - hiaba vigyazunk rajuk - beepitett elevules van, az atmenetik kodos ideje.

Probalunk ugy elni, hogy tortenet legyunk.

Feher Renato