Szendrey Júlia életművét saját imázsa takarja el: írásainak jelentős része kiadatlan maradt, miközben személyéről nemzedékek sora formált markáns véleményt. Pályafutása során olyan társadalmi közegben kellett alkotnia, amelyben rendkívül ellentmondásos volt azoknak a nőknek a megítélése, akik írtak, publikáltak, elismerésre vágytak, vagyis a nyilvánosság terében mozogtak. Alig tizenkilenc éves volt, amikor nagy érdeklődést kiváltó naplópublikációi (Petőfiné naplója; Naplótöredék) megjelentek a korabeli sajtóban, alig huszonkilenc, amikor több évnyi hallgatás után nyilvánosság elé lépett első versével, valamint önálló kötetben publikált Andersen-fordításaival, és harminchét, amikor egy korabeli antológia bevezetője ezt írta róla: "Szendrey Júlia nyitja meg azon időszakot, midőn költőnőink általános irodalmi szinvonalra emelkednek." A későbbi irodalomtörténet-írás második házasságának tényén képtelen volt túllépni, s arról sem vett tudomást, hogy Szendrey Júlia nemcsak múzsa, hanem alkotó is volt, akinek életműve jelentős része nem jelent meg nyomtatásban. Ez a könyv az elmúlt tíz évben feltárt kéziratok felhasználásával új fényt vet Szendrey Júlia irodalmi pályafutására, felülvizsgálja az alakjával kapcsolatban rögzült sztereotípiákat, miközben a női szerepekről folyó 19. századi közbeszédet is elemzi.

Gyimesi Emese (sz. 1990) irodalom- és társadalomtörténész, az MTA Lendület Családtörténeti Kutatócsoport tagja. 2010 óta kutatja Szendrey Júlia korábban feldolgozatlan kéziratos hagyatékát. Kapcsolódó szövegkiadásai: Szendrey Júlia összes verse, Budapest, Kortárs, 2018; Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában. Szendrey Júlia, Petőfi Zoltán, Horvát Attila, Árpád és Ilona gyermekkori levelei, versei és játékai, 1840-1870, Budapest, 2019.