A tájnak baljóslatú és veszendő hangulata volt, és veszendő volt az a kis figura is, az utas, aki botjára támaszkodva ment át a tájon, feje fölött a hold világa.
Ki ez a veszendő utas, és vajon merre van ez a titokzatos holdvilágos táj? E kérdésekre sokféle válasza van ennek a különleges, mélyen rétegzett regénynek, mely egyfelől mély szimbólumokat rejtő bölcsészettudományi kincsesbánya, másfelől a könnyed lektűr jegyeit magán viselő, finom humorú, komplex alkotás.
Szerb Antal e műve első megjelenésekor már elismert írónak számított. Noha esszéi és irodalomtörténeti munkái is időtállóak, nevét mégis elsősorban regényei miatt ismeri a szélesebb közönség: ezek közül is talán az Utas és holdvilágot övezi a legnagyobb kultusz. Több nyelvre lefordították, emellett készült már belőle színdarab, film és rádiójáték is. 
Főszereplője, Mihály olaszországi nászútjukon magára hagyja feleségét, mert a velencei sikátorok kínzó vágyat, ellenállhatatlan nosztalgiát ébresztenek benne elveszett kamaszkora iránt. Ifjúságának legszebb, de szépségében borzongató, misztikával és tragédiával átitatott periódusához próbál meg visszakapcsolódni, melyet a regényben jelképessé vált Ulpius-házban töltött, és amit már lezártnak hitt.
Útját immár egyedül folytatja emlékek, intuíciók nyomán, véletlenek sodrásában, és közben nem csupán az olasz táj tárul fel előtte, hanem önmaga keresésében saját sorsának tragikumára is végérvényesen rádöbben.