Az új regényem csak köszönő viszonyban van a valósággal. Ugyanis nem így történt, nem ott és nem akkor, ami igazából nem is lényeges. A hangsúly a regény főhősén van, akit a sors, mondhatni, tökéletesnek teremtett egy apró, és időnként szembetűnő kivétellel. A tragédia az, hogy ez az apró kivétel, mint megtudjuk, nem is olyan apró, és ez oly sok keserűséget és szenvedést okoz neki és szeretteinek. Az ebből fakadó megpróbáltatások nem kerülik el a szerelmét, a hozzá kapcsolódó nemiséget, és mindent, ami az intimitás világához tartozik. Olvasva a könyvet már-már úgy tűnik, hogy kisimulnak a gondok, és a szerelmi négyszögön belül minden elrendeződik, amikor a sors gondol egy merészet, és tovább bonyolítja a helyzetet, ami akár hősünk életét is követelheti. Talán a végszó kapcsán mondható el az ismert szlogen, amely így hangzik: "Akkor az Úr magához szólított, de én nem mentem."