Szerkesztett véletlenek
Kedves Érdeklődő! Igen! Jól gondolod! Ezen az ÖnHarckép című festményemen én vagyunk. A többes szám nem véletlen. Mindannyian többől vagyunk egyek, csak az egységeink felfedezése, azok erőssége és akár párhuzamos életrehozása az, ami meg különböztet.
"Nyóckeres" utcagyerekként, később "huligánként" már többen voltam. Ott volt a balhés bandázó, az érzékeny kíváncsi és a tudásra éhes nemeslelkű. Az 1960as évek közepén a GanzMávagban frissen végzett szakmunkásként dolgoztam, és amíg a gép forgácsolta ifjú napjaim, én faltam a könyveket, tanultam az esti iskolás anyagokat, s emellett egyikünk kifejezésvágyát teljesítve a térdemen, fecnikre írtam az üzemi újságban megjelenő első verseimet. Olvasva ezeket a gyári könyvtáros, későbbi Kossuthdíjas költő Bella István felkarolt, költői jövőt jósolva versírásra biztatott és javasolta, hogy a polgári Scheithauer Imre nevet változtassuk megjegyezhetőre.
Így lettem alkotóként Séd Imre. Műszaki tanulmányaim időigénye, majd egy fővárosi közműnél vállalt egyre felelősebb beosztásom elválasztott minket egymástól, engem 42 évre a versírástól is, de a művészetek világától soha. Nyugdíjas életem első pillanatától újra írok verseket, Fodor Ákost "tanulva", egyre több haikut.
Tollam mellé pedig kiállításokra képes ecsetek is kerültek! Szóval írok, festek és keresem magamban magam! Néha ittott összefutunk, összekacsintunk.
Talán újrakezdő idős, ifjú és időskori írásokat egybe csomagoló elsőkötetes lennék? Talán fiatalságomra merevült nyugtalan lázadó? Talán egy rendhagyó túlzás? Talán... talán...!
Segítenél eldönteni?
SÉD IMRE
