Milyen utak nyílnak előttünk, amikor mélyen megélve saját magunkat és mindazt, ami távol tartana másoktól és Istentől, keressük a kapcsolódást, az individualizmus és izoláció beszorító sötétségeiből való kilépés lehetőségét? A könyv a szeretetben megnyíló magányról, az emberi, közösségi, testvéri kapcsolódásról és - ami mindennek az alapja - az Istenhez való kapcsolódásról, az imádságról, imaéletről szól. A cselszövő, fondor magány tapasztalatából kiindulva keresi az utat a másokkal vállalt sorsközösség, az osztozás, az önátadás felé, s végül eljut a "szóra bírt mindenségig", az Istennel kegyelemből megélt egység tapasztalatáig. A szerző, mint mindig, itt is két forrásból merít. Az egyik az első századok szerzeteseinek elfeledett, újra felfedezett bölcsessége, lelki tanítása, a másik a mai, emberi, szerzetesi tapasztalat, amire a bakonybéli közösség tagjaként, papként, lelki vezetőként tett szert a monostori mindennapokban, emberi találkozásokban, olvasmányélményekben.

BAÁN IZSÁK (1978) bencés szerzetes, teológus, a bakonybéli monostor elöljárója. Írásainak tárgya a korai szerzetesség irodalma és teológiája, valamint a jelen kori szerzetesi útkeresés. Görög, szír és latin szerzetesi források fordítója, tanított több felsőoktatási intézményben, számos könyv és tanulmány szerzője. A Lectio Divina sorozatban korábban megjelent kötetei: Evagriosz Pontikosz a gondolatokról (2006), Csendhez szokott szív (2018).