Kalmár János írja: "Minden megváltozott az életemben. Át kell értékeljek mindent. Próbálom megérteni azt, ami körülöttem és bennem történik. Ehhez meg kellett állnom, hogy a lelkem utolérjen. Ahogy a teherhordó serpák tanítják.
Mintha mindenki lelépett volna a városból az utolsó pillanatban, és elfelejtette volna eloltani a villanyt. Mintha mindenki feladta volna, és az életét mentve váratlanul elutazott volna, hátrahagyva mindent, amit valaha teremtett.
Rájöttünk, hogy visszavonhatatlanul elcsesztük ezt az életet, ezt a bolygót? Tényleg nem lehet rajta változtatni? Visszavonhatatlan?
Emlékeim visznek befejezett és csonka kapcsolataim, elmúlt és eltört szerelmeim, utazásaim, lakásaim helyszíneire. Ebben az üres szépségben a szeretet fájni is tud, az együttérzés meg tovább ösztönöz.
Minden csak egyszer, ez pedig itt és most történik. A képek meg azért, hogy legyen erről emlékünk. A város majd újra benépesül, és minden más lesz.
Ideje változni és változtatni. Végül is mindenkin múlik, mi lesz velünk."

A kijárási tilalom alatti, éjszakai Budapestet ábrázoló fotókhoz Abody Rita, Bojár Iván András, Borsos Mihály, Dóra Attila, Háy János, Keleti Éva, Kepes András, Marnó János, Novák Péter, Presser Gábor, Sándor György, Tomaji Attila, Tóth Krisztina és Závada Pál írt rövid kísérőszövegeket.