Az 1950 februárjában Budapesten született költőnő szülővárosában
érettségizett, s ezt követően Pécsett járt a Tanárképző Főiskola magyar - ének-zene szakára. A Kairosz-nál jelent meg három könyve: Isten kegyelméből (Interjúkötet Tilai Aurél karnaggyal, 2007), Derűs borúlátó (Interjúkötet Tüskés Tibor íróval, 2008) és a Karácsony Pannóniában (Versek, 2011).
Kocsis Klára Tíz kérdés című kötete igazi orvosság volt egy nagy
megrázkódtatás után. Az ő legfájdalmasabb soraira is ráillik a tizenkilenc éves
korom óta breviáriumként forgatott Fogoly lélek, az ugyancsak sokat
szenvedett Marina Cvetajeva költőnő önjellemző szókapcsolata:
,,gyógyíthatatlan sebezhetetlenség". Ez a kifejezés azt tükrözi, hogy az igazán
jelentékeny versíró nőknek ritkán jut annyi figyelem és nyilvánosság,
amennyit megérdemelnek. Erre maga Kocsis Klára is utal a mellőzöttség
okairól és a kárhozott kontinens című verseiben.
Mielőtt azonban valami sötét egyéniségnek képzelnénk őt, olvassuk el
az Ómagyar Mária Siralom gyönyörű 21. századi parafrázisát, a liliomos című
költeményt, amely egyszerre sirató és katartikus vers. Ugyanilyen kevés
szóval is sokat mondó a cinege, ez a páratlan szépségű anya-rekviem,
amelynek most csak két nyitó, és két záró sorát idézem:

,,beburkollak avar-kendőbe anyám
málló tollú cinege hogy ne fázz
....
esengő kinyújtott kezemre szállj le megbocsátón
ölelj magadhoz halott cinege"
A mostani Kocsis Klára-kötet egyik kiemelkedő darabja az élete nagy
szerelmének, az ugyancsak fájdalmas sorsú Ladányi Mihálynak szóló néger
dal:

,,halak harapják oszló húsod
rák marja gyérülő emléked
hívod istent foglaltat jelez"

Kedves Klára! Mint számtalan ponton lelki és sorsbéli társad, hadd
írjam meg Neked és olvasóidnak 2025 karácsonya előtt: Isten soha nem jelez
foglaltat, legfeljebb gyakran elgyötört elménk és szívünk nem képes hívására
felfigyelni. De te, mint sokoldalúan képzett muzsikus, megkaptad többek
között a hivatásosként muzsikálás, s ezen belül a karvezetés megunhatatlan
közösségi vigaszát, erről most, Bach születésének 340. évében egy hatalmas
erejű születésnapi vers tanúskodik:

,,én még Michelangelótól tanultam
az emberformát a színeket
a korális gyönyörét egy parókás
öregúr Bach adta birtokul
...
zeng a diadalmas ének fonadék-fúgája
...
sorsomba minduntalan belecsimpaszkodó
gágogó gúnár színtelen szárnnyal verdeső
alant hatalmad a mennyekig el nem ér"
(fent és lent)

Egyetlen minduntalan belénk csimpaszkodó gúnár, vagy akár liba-
asszonyság sem teheti feledésbe taszíthatóvá, semmivé tiporhatóvá az igazi
művészetet, különösen a szűk érdekkörökön kívüli versekből. És idézzük itt
fel egy igazán halhatatlan sorodat: ,,isten is megkönnyezi veszendő lányait és
fiait", köztük téged is, aki egy elhivatott, dolgos életen át nem rissz-rossz kis
vershímzéseket fabrikáltál, hanem kristálykemény gyémántsorok
nagyasszonya voltál és vagy. Hölderlin bízvást rólad is írhatta volna Szerb
Antal jóvoltából elhíresült, egyszerűségében is hatalmas gondolatát: ,,Was
bleibet, aber stiften die Dichter". (,,Más nem marad meg, csak a költők sorai.")

Petrőczi Éva költő, irodalomtörténész