Aki ezeket a verseket olvassa, hamar megsejti: a költészetet ősidőktől talányos jövő időkig egyetlen szellem írja, amely számtalan változatban dereng át a világon, de soha nem ragad meg efemer jeleknél, hanem azt keresi, ami végleges és végtelen. Tomaji Attila időtlen merülése, ókori mítoszokat idéző lélegzése, archaikus alapokat megidéző gesztusrendje ritka higgadtságot áraszt: fátyolos-elégikus hangon fedezi fel és őrzi meg egy-egy pillanatra a versben életének emlékezetben hullámló alaptudását, és rendületlenül tudja, hogy minden egyszerű, ami örök. Az ő Ikarosza a levegőre írja, amit öröknek gondol, az ő Daidalosza tudja, hogy fia nem halt meg, s ezért az egész jövőt megszülheti. Az ő égi világa sötéttiszta földi fényekből szövődik (lépten-nyomon Rilke jut eszünkbe olvasás közben), és kedvenc tündér eszményeit nem a világ néhány pontján keresi, hiszen immár mindenütt észlelni képes - olyan erővel szól, mint aki egyszer s mindenkorra megtalálta a belső forrást. 
S hogy miről szól? Arról, amiről az az egyetlen költő, aki áthatja a világirodalmat: szerelem és dallam egymást megfoganó s egymás ellen feszülő orpheuszi kettősségéről, a szándéktalan földi létezés boldogságáról, a szív derűt és elégséget termő kiürítésének mozzanatairól, rokon és idegen holtak elmúlásáról és folyamatos visszatéréséről, a mindennapok szerkezetéről: a hűvös reggel, forró dél s néma este különös szövedékeiről. 
Ajánlom, olvasó, utazz ezzel a költővel néhány csobogón át, és nézd: horgony nélküli hajó és szenvedély, az két rokon jelenés. Meglepődsz majd, ígérem: noha ringani fog lábad alatt a talaj, de közben megismered a szépség és a tudás villogó párhuzamait. Tomaji Attila verseinek hullámain egyszerre ismered meg a folyamot és a tengert. 
Báthori Csaba


Tomaji Attila verseiben egy félelmetesen köznapi bukolika aurája bontakozik ki, amikor megszokottá, sőt idillivé válik az "iszkoló istenek" minden nyoma, amikor Orpheusz a parkok, büfék, presszók poklait járja és a "dal fordul vissza". A versekből olykor a megidézett Satie szellemessége szól ki, Tomaji bezenéli és egy topográfus alaposságával tapogatja le a festői zebegényi tájat, ezt a par excellence plain air vidéket, de megmutatja azt is, hogy hol van az Alvilág bejárata.
Csehy Zoltán