A kezdetben abszurd módon ábrázolt cselekmény egy közelebbről meg nem határozható személyiség élményeit adja elő, az író által szubjektív realizmusnak nevezett stílusban. Néhány részlet arra enged következtetni, hogy az elbeszélő autobiografikus módon ábrázolja, saját börtönélményei kapcsán, a levert 56-os forradalom után megélt történéseket. Az egymást kiegészítő, mozaik formában összefűzött epizódok művészeti programját a lírai eszközök alkalmazása dominálja, melyek a fogvatartás körülményeit jellemzik, olyan, a valóságban is létező személyiségek élményvilágát felelevenítve, akik méltósággal viselték az újraébredő diktatúra bosszúhadjárata által kiszabott büntetéseket - a halálos ítéleteket is beleértve. A kommunista önkényuralom rosszemlékű vezéregyéniségei mellett napjaink világuralomra törő balliberális birodalomépítői megvetendő tulajdonságok torzképében lesznek a továbbiakban bemutatva, az elbeszélővel, illetve más, jellegzetes látásmóddal karakterizált mellékfigurákkal folytatott párbeszédek alapján. A váltakozó, alkalmanként történelmi helyszíneken lejátszódó, ugyancsak valóságban is létező, valamint konstruált egyének megjelenítését magában foglaló, nem ritkán drámai hangvételű cselekmény összességének alapvető hangulatát humoros olvasmányosság jellemzi. A regény mondanivalója, még ha alapvető tartalmi indítéka szórakoztató jellegű is, az ideális eszmeiség fennebbvalóságában nyilvánul meg, a vulgáris haszonelvűséggel szemben.

Szendrődi Győző 1942-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait 1956-ban kezdte meg a budai Petőfi Sándor gimnáziumban, ahonnan 1958-ban a ,,népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel" miatt kizárták. Csaknem tíz éven át dogozott segédmunkásként, míg1967-ben sikerült elhagynia az országot. Bécsben elvégezte az egyetemet pszichológia főszakon és művészettörténet, ill. filozófia mellékszakon. Jelenleg többnyire Magyarországon él. Tudományos műveit német nyelven, irodalmi alkotásait magyarul adja közre.