A vásárlók értékelése alapján 2023-ban 9. alkalommal lettünk Magyarország legjobb internetes könyváruháza.

Ország Boltja 2023 Minőségi díj Szórakozás és kikapcsolódás kategória I. Helyezett

Útijegyzetek és amerikai életképek

Szerző Láng Henrik
Útijegyzetek és amerikai életképek

Útijegyzetek és amerikai életképek

Szerző Láng Henrik
Kötésmód:
puha kötés
Megjelenés:
2020
ISBN:
9789632639833
Kiadó:
Napkút Kiadó
Nyelv:
magyar
Oldalszám:
302
Tömeg
500 g/db

Láng Henrik 1827-ben született Aszódon, egy Türingiából betelepedett tímár fiaként. Tanulmányait Petőfi iskolatársaként ugyanitt folytatta. 1842-ig tanult, majd apja mellett tímárként dolgozott. A szabadságharc idején tüzérként szolgált. A bukás után a császári hadseregbe sorozás elől Bukarestbe szökött. Innen indult keleti útjára, melynek során eljutott Konstantinápolyba, Rodoszra, Jeruzsálembe, Betlehembe és az egyiptomi Alexandriába. 1853-1858 között Párizsban tartózkodott. Ezután hazatért, s úgy tűnt, hogy gyökeret ver Aszódon. A postamesterség azonban nem biztosított számára kellő megélhetést, így kivándorolt Amerikába. A polgárháború kezdetéig nagyrészt Brooklynban élt és New Yorkban dolgozott.
Az Egyesült Államok jelentette számára az ideális államot, ahol a törvények valóban a nép szabadságát, boldogulását és jólétét szolgálják, s amikor ezt veszélyben forogni látta, kész volt fegyverrel is védelmére kelni. 1861-ben belépett 48. New York-i gyalogezredbe, melynek kötelékében részt vett a Pulaski erőd és Charleston ostromában, majd - már őrmesterként - az olustee-i csatában megsebesült és fogságba esett. Rabsága alatt megjárta a déliek hírhedt fogolytáborait: Andersonville-t és Millent. Szabadulása után újra csatlakozott ezredéhez, ahol századossá léptették elő. A háború után visszatért a civil életbe, s tíz éven át New York-i gyárak vezetője volt. 1875-ben jött haza Budapestre, ahol nyelvtanárként és postamesterként dolgozott 1907-ben bekövetkezett haláláig.
Az itt közölt írásaikban megelevenedik a 19. század közepének színes, mozgalmas, ám éles kontrasztokat mutató világa. A szövegek olvasása által bepillantást nyerhetünk a török rabszolgapiac életébe és a rabszolgaság felszámolását is célul tűző amerikai polgárháború eseményeibe. Láthatjuk a szentföldi arabok szegényes kunyhóit és Párizs előkelő mulatóját, a konstantinápolyi kézművesek műhelyeit és a nagy New York-i gyárakat, a vallási fanatizmust keleten és a szekularizáció eredményeit nyugaton, a felszínen legalábbis békésnek mutatkozó társadalmi együttélést a Szentföldön és az ír bevándorlók által Amerikába importált felekezeti konfliktus megnyilvánulásait. Mindezt egy olyan, több nyelven beszélő, tájékozott és tapasztalt utazó lencséjén át, aki még a reménytelennek látszó helyzetekben is optimista, törekvő és előítélet-mentes.

27%
3 490 Ft
2 548 Ft
Kezdete: 2024.12.21   Visszavonásig érvényes!
Összehasonlítás
Könyvespolcra teszem.
Ajánlom
Nyomtat
Várható szállítási idő: 2-4 munkanap

Adatok

Szerző:
Láng Henrik
Várható szállítási idő:
2-4 munkanap

Vélemények

Legyen Ön az első, aki véleményt ír!

AZ ÖN ÁLTAL MEGTEKINTETT KÖNYVEK