Kisinyovban vagyunk, Moldovában, a kommunizmus végén. A kis Lasztocskát Tamara Pavlovna kiveszi az árvaházból. Az elsőre kedves gesztus mögött félelmetes valóság rejlik: munkaerőre van szüksége a mindennapi üveggyűjtéshez. A kislányszíve szerint moldávul beszélne, de kénytelen gyakorolni az orosz nyelvet, mert nevelőanyja megbünteti, valahányszor eltéveszti a szavakat. Idővel megtanulja, hogyan kell üveget mosni, koldulni, és elutasítani a férfiak közeledését. A külvárosi ház lakóközössége válik új családjává, itt emberséges bánásmódot, szeretetet is kap.

Az Üvegkert tragikus és szívbemarkoló, ugyanakkor meghitt történet a gyermekkori traumákról és az identitáskeresésről egy multikulturális, kétnyelvű környezetben. Egyúttal levél is, amit a felnőtt Lasztocska ír elképzelt szüleinek. A könyv azt példázza, hogy az elhagyatottság érzése, a szeretet hiánya és az anyai nemtörődömség okozta sebek nem gyógyulnak be, örökké kísértenek felnőttként is. És azt, hogy az összes fájdalom mélyén, mindig ott rejlik a szépség.



Tatiana Tîbuleac regénye 2019-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.