"Arturo, tudod, mire jöttem rá mindazok után, ami velem történt? Felismertem az emberi faj egyik elszomorító tulajdonságát. Úgy tűnik, mindannyiunk lelke mélyén egy szörnyeteg lakik."
Valós eseményeket feldolgozó, sőt a valósághoz szigorúan ragaszkodó történelmi regény Mario Vargas Llosa új műve. (Már amennyire a "valóság" a politika szövevényében egyáltalán felderíthető.) És mégiscsak részben fikció - s egyben egy fikció története.
Hogy Guatemalában 1954-ben az Egyesült Államok segítségével hogyan döntötték meg katonai puccsal a demokratikusan megválasztott kormányt, az ma már csak apró fejezet a történelemben. Ám Vargas Llosa nagy sztorit talált benne - s nemcsak azért nagy sztori ez, mert évtizedekre meghatározta Közép-Amerika sorsát, hanem azért is, mert van benne valami ördögi. Ördögi, ahogy egy hamis történet alapján - hogy Guatemala kormánya a szovjet kommunizmus szálláscsinálója a kontinensen - hatalmas erők lépnek mozgásba, óriási emberi tragédiákat okozva, és kisiklatva egy ország, sőt egy egész földrész természetes fejlődését.
S ebből a nagy sztoriból igazi irodalom lett: Vargas Llosa a történelmi tényeket a fantáziájával kibontva hús-vér alakokat teremtett - politikusokat, diktátorokat, propagandistákat, karrieristákat, kegyetlen vagy épp önfeláldozó katonákat és a Nőt, aki, mint talán mindig, most is ott van a háttérben, alakítva az eseményeket vagy legalábbis az eseményeket alakító férfiakat.
MARIO VARGA LLOSA (sz. 1936), a 2010-es irodalmi Nobel-díjas, a leghíresebb perui, a latin-amerikai irodalom nagy generációjának egyik legnagyobbja olyan remekművek alkotója, mint A város és a kutyák, a Háború a világ végén, A beszélő, a Pantaleón és a hölgyvendégek, a Négy óra a Catedralban, A Kecske ünnepe, a Szeretem a mostohámat, a Don Rigoberto feljegyzései...