Sok helyen, főleg Erdélyben és Moldvában 30-50 évvel ezelőtt még eleven valóság volt a falusi életközösségek léte, hagyományos kultúrájukból nemcsak tárgyi és szóbeli emlékek maradtak, hanem az egykori erdők helyén magányosan álló egy-egy tanúfához hasonlóan a helyi közösségeknek olyan jó énekes tagjai, akik vagy városi hatásra, a táncházmozgalomnak köszönhetően, vagy az elődeik iránti tiszteletből és előadói képességeik megmutatása céljából részben tudatosan megőrizték, részben újratanulták a repertoárt. Ma már mind a kutatók - a maguk forráskritikai megközelítésével -, mind a közművelődési szakemberek, a folklórmozgalmak képviselői, táncházasok ezekhez a hagyományőrzőkhöz fordulhatnak, hogy ez a zene - ahogy Bartók fogalmazott - teljes hatalmával megragadja őket, hogy megérezzék szellemét, és - ahogy Kodály írta - emberileg is részesévé válhassanak a szemtől szembe való találkozással.
Jelen kötet az erdélyi Mezőség egy ilyen énekesének, a búzai Szász István Bődinek repertoárját, előadói stílusát mutatja be Fehér Anikó közreadásában és szerkesztésében, lejegyzésekkel, hangfelvételekkel, jegyzetekkel a szemtől szembe találkozás élményével, hogy részesévé válhassunk egy letűnt hagyomány egyetlen előadón keresztül megismerhető szeletének.

Richter Pál