Családregény? Élettörténet? Egy különleges ember különleges élete?
Solymos Endre fiatalon úszott lovagolt, teniszezett, kerékpározott, remekül énekelt és mélyen vallásos fiatalember volt. A II. Világháború után aknák felszedése közben veszítette el mindkét kezét, jobb lábfejét, a bal lábszárát. A tragédia azonban nem roppantotta össze. Vasakarattal küzdött. Művégtagokat kapott, amelyekkel megtanult kerékpározni, egyedül étkezni. Úszott, pingpongozott, énekelt, dolgozott a családi trafikban. Megházasodott, és feleségével együtt négy gyermeket neveltek fel szeretetben, hitben. Megalapította a Vasakarat SC-t. Bejárt a kórházba a csonkoltaknak lelki erőt, bátorítást adni. Amíg tudott, minden nap járt Szentmisére. Találkozott Szent II. János Pál pápával, aki megölelte őt.
Solymos Endre így imádkozott: "Köszönöm Uram az életemet, hitemet, és hogy bár kezeim nincsenek, imára tudom kulcsolni csonkjaimat. Köszönöm, hogy arra tanítottál, ne azt saj-náljam, ami elveszett, hanem annak örüljek, ami megmaradt... Köszönöm Uram, ha a keresztem alatt megrogytam, elestem, Te mindig újra felsegítettél. Köszönöm, hogy úgy érzem a négy csonkomért kárpótlásul négy gyermeket adtál. A szilánk ejtette mély mellsebemért pedig - úgy hiszem Uram - jóságos feleségemet.