Vészkijárat

"Szenvedéllyel írt versek egy költő tollából, aki vállalja az "írástudó" felelősségét. Tudja, a felelőtlen élet pillanatnyi előnyökhöz juttathat, de ezért nagy árat fizetünk: feláldozzuk érte önmagunkat, egymást és életterünket. Az evolúció egyrészt ennek megértésére kényszerít minket, másrészt félelmet is kelt bennünk, hogy késő lehet, mire a kényelemben és az önzésben ellustult értelmünk felfogja, hogy a "vágyak villamosa" csak csilingel, de így soha nem érhet célba. Verseivel figyelmeztet, szid, hol kér, hol maró (ön)iróniával ostoroz, mert a veszélyt az okozói, a részesei nem akarják tudomásul venni; de felelősséget is érez mindannyiunkért, hiszen ő is része a nagy "Egésznek". Mondania kell: Zsákutcába kerülünk, vagy már benne is vagyunk. Láttatni akarja: már vészkijáratokra van szükség, hogy kikerüljünk az önzés, a konzum csapdáiból. Ellenünk fordul, higgyétek el végre, emberek! - ez a sikoly és az a meggyőződés hajtja verseit felénk abban a reményben, hogy az olvasót kritikus gondolkodásra késztetik.
VÉSZKIJÁRAT: azt sugallja, VÉSZ van - de még KIJÁRATTAL.
Veszélyeztetett ember! Indulj el a kijárat felé, amíg nem késő.
Bárdosi Attila balladái arra figyelmeztetnek, késztetnek, hogy vegyük észre azt, amin változtatni kell, mert magunkat is megmentjük vele!"
Baranov