Vezetőnk, pártfogónk, lelki atyánk volt

A II. világháború végnapjaiban a nyilasok a katonai állomány pótlására tizenéves fiúkat küldtek az egyre zsugorodó náci birodalomba, hogy ott kiképezzék és bevessék őket a fronton mint SS önkénteseket. 1945. február 28-án Zircről indult el az a marhavagonokból álló szerelvény, ami a Bakony kisebb-nagyobb településeiről összeparancsolt leventéket szállította Németországba. Erre a vonatra szállt fel önként a nagyesztergári plébános, Rokonai Simon, hogy a gyerekeknek legyen kísérője, emberi-lelki támasza, amit ő szerzetesként és pedagógusként meg tud nekik adni. A monasztikus ciszterci rend Magyarországon a 18. század óta tanítói tevékenységet is folytatott, így szerzetesei tanári diplomával is rendelkeztek.

Simon atya sebtében összerakott csomagjába gyógyszer, kötszer és egy tangóharmonika is került. Közel másfél évig maradt együtt a 800 fiúval és kísérte őket fogolytáborról fogolytáborra. Az ő mindenre kiterjedő atyai gondoskodása segített, hogy a leventék hazatérhessenek: élelmet szerzett, ápolta a betegeket, bíztatta a csüggedőket; elérte, hogy 100 fős csoportokban kimehessenek a lágerből templomba misézni, ahol énekeltek, ahol lelkileg, érzelmileg is erőt meríthettek.

Nem sok adat maradt fenn a Pesztalics Lajos néven Pancsován született szerzetes atyáról, aki a rendbe való belépéskor a Simon nevet kapta. Az új név is jelzi, hogy az illető a világi hívságok, a külsőségek számára már meghalt, amit a ciszterci rend címerében a máltai kereszt négy sarkán lévő betűk is hirdetnek. Ez a könyv a források töredékeiből és egy - a történések idején 15 éves - levente visszaemlékezései alapján rajzolja meg Rokonai Simon alakját, emléket állítva tettének és a bakonyi fiúkon keresztül a sok ezer elhurcolt leventének. A szerző közread számos dokumentumot, amely az Olvasó további tájékozódását segíti. A kötetet ábrák és fotók teszik szemléletesebbé.