Markó Béla új esszé- és publicisztika-kötete (Zsarnokra várva) a 2017 és 2021 közötti időszak közéleti és irodalmi tárgyú írásait gyűjti egybe. Bizonyos értelemben egy jelentős olvasói és kritikai visszhangot keltő sorozatot folytat ezzel a szerző, hiszen az ugyancsak a Kalligramnál megjelent Rekviem egy macskáért (2015) és Erdélyi pikareszk (2017) után hasonló aktualitás-igénnyel, de fokozottabb összegező szándékkal reagál az általa lényegesnek tartott jelenségekre, eseményekre vagy művekre.

Miután egy évtizede visszavonult az aktív politikától, és ismét elsősorban költőként van jelen a köztudatban, Markó Béla továbbra is figyelemmel kíséri a romániai, magyarországi és európai közéletet, de nem a napi politikai konklúziókat, hanem az általánosabb érvényű tanulságokat kívánja megfogalmazni, illetve az elmúlt évtized elvi-eszmei tapasztalataira tér vissza. Azért is számíthat jelentős érdeklődésre ez a könyv, mert immár nem az elkötelezett politikus, hanem a véleményformáló értelmiségi szemszögéből közelíti meg témáit.

Azt is mondhatnánk, hogy ez a sokfelé ágazó, sok szálon futó gyűjtemény nagyon is egységes történetté áll össze, hiszen még a régi magyar irodalomból kiinduló vagy a trianoni drámát felidéző írások is kivétel nélkül visszakanyarodnak a mához, és valójában az elmúlt három évtized rendhagyó memoárja, Markó Béla sajátos emlékirata áll össze belőlük.