"A hús nyilvánvalóan az indiáné, de ez most már nem érdekelte. Nem az éhség miatt, hanem dacból. Lekapta a tűzről a nyársat, és mohón harapta a forró, félig nyers húst, nyelte szinte rágás nélkül, és máris tépte a következő falatot. Úgy tömte magát, mintegy kiéhezett vadállat, és közben iszonyúan szégyellte, hogy ide jutott, ilyen mélyre süllyedt, hogy emellett a pogány vadember mellett nem tudja megőrizni emberi méltóságát sem.
Amikor úgy-ahogy jóllakott, még inkább hatalmába kerítette a szégyenérzet. Elhatározta, hogy rendbe hozza magát, megmosdik és kezd valamit a hajával is. A főkötőtől nem akart megválni, rettegett attól, hogy az indián megskalpolja, ha meglátja hosszú, csigákban leomló vörös haját.
A patakhoz ballagott, és akkor pillantotta meg az indiánt. A völgy peremén állt, arccal a felkelő nap felé, két karját kitárta az égre. Sokáig állt így, mozdulatlanul, csak a szél lobogtatta hosszú, fekete haját.
Sarah meghökkenve nézte. Az indián imádkozott."

Eva Keneth egy évtizedes kutatómunkájának eredményeként születhetett meg ez a regény, mely történelmi hűségének köszönhetően pontos képet ad a 19. századi Észak-Amerika világáról, az indiánok és fehér emberek között fennálló konfliktusról, a korabeli társadalom berögzült gondolkodásáról, valamint a lakota indiánok életéről. Kivételes hangulat- és tájfestő képességének köszönhetően megeleveníti a hullámzó prérit, a poros határvidéki kisvárosokat, a zord erődöket vagy akár a korabeli nagyvárosok nagystílű életvitelét, csakúgy, mint a lakota indián falvak mindennapjait, kerülve a vadnyugati történetek kliséit.
Mindezt egy fiatal lány szemszögéből, aki minél távolabb menekülne régi életétől...